2019. május 12. - A Lélek szerint járni
Igét hírdet: Hajdú Bálint Kadosa
Hanganyag: 2019-05-12.mp4 (41:17)
Lekció: Gal 5:26-6:10
"26 Ne legyünk becsvágyók, egymást ingerlők, egymásra irigykedők.
1 Testvéreim, ha valakit tetten is érnek valamilyen bűnben, ti, akik lelki emberek vagytok, igazítsátok helyre az ilyet szelíd lélekkel. De azért vigyázz magadra, hogy kísértésbe ne essél!
2 Egymás terhét hordozzátok, és így töltsétek be Krisztus törvényét.
3 Mert ha valaki azt gondolja, hogy ő valami, jóllehet semmi, megcsalja önmagát.
4 Mindenki a saját tetteit vizsgálja meg, és akkor csakis a maga tetteivel dicsekedhet, és nem a máséval.
5 Mert mindenki a maga terhét hordozza.
6 Akit pedig az igére tanítanak, az minden javából részesítse tanítóját.
7 Ne tévelyegjetek: Istent nem lehet megcsúfolni. Hiszen amit vet az ember, azt fogja aratni is:
8 mert aki a maga testének vet, az a testből arat majd pusztulást; aki pedig a Léleknek vet, a Lélekből fog aratni örök életet.
9 A jó cselekvésében pedig ne fáradjunk el, mert a maga idejében aratunk majd, ha meg nem lankadunk.
10 Ezért tehát, amíg időnk van, tegyünk jót mindenkivel, leginkább pedig azokkal, akik testvéreink a hitben."
Textus: Gal 5:25
"25 Ha a Lélek által élünk, akkor éljünk is a Lélek szerint."